Dél

Nagy ollóval vágja a nap
rövidre mind az árnyakat,
és úgy cikáz, hogy pontosan
mindennek pontos árnya van.

Csak a folyó szökik maga
árnyatlan, mint az éjszaka,
s hogy látsszék – mint madár a tollát,
kibont két, villogó vitorlát.

(Nemes Nagy Ágnes - Tájképek / Dél)

Frekvencia

Frekvencia, húszmillió csók a Földön,
az órákat magamhoz húzással töltöm.
Édes szerelem, kedvesnek hívnak
és én kereslek, hívlak,
szeretlek, bírlak.

Mondják, hogy ilyenek a nagyok,
esténként álmodban veled vagyok.
Ez mindig megvadít, rezgésed útra hív,
testem a vágyon az éjbe elrepít.

Az volt az év, mikor megkaptad az infót,
kódolt üzenet egy kósza hullámban, ez így volt.
Azóta edzem magam, hogy majd találkozunk végre,
a szálak összefutnak, így érkezünk a fénybe.

Elmentünk egymás mellett, meglehet,
te időközben más vitorlába fogtál be szelet.
A tükör széttört, de maradt a remény,
a bérházak között tangót jár az éj.

Akkor Láthatsz Meg

Amikor a Balatonon kitágul a Hold, és kinyílik a szemed, akkor láthatsz meg. Amikor a poros utcában, ahol felnőttél, végigsöpör a szél és pörgeti a leveleket. - Ez vagyok én. A sínen elrobogó vonat szaga, és az állomás forgataga. - Ez is én vagyok. A május illata, a fehér kiburjánzás az én eszközeim, s én vagyok a kor, amibe születtem. A tömegben az összetartó erő, és a felesleges dolgok elengedője. A melegedő nyár elégedettsége, a gyermek cseperedése, a beléd hatoló erő. A véletlenek egybeesése, a szálak összefutása és a biztosság a sötétségben... és a zeném mindenem, amibe kapaszkodhatsz.